Mesekönyv epilepsziával élő gyermekeknek

Sárvári Györgyi – meseíró pszichológus

Amikor meghallottam, hogy létezik olyan kisgyerek, akit nem akart többé megölelni a nagypapája, mert látta egy rohamát, és ez számára azt jelentette, megszállta az unokát az ördög, azonnal tudtam, az ügy mellé állok és azzal harcolok, amim van: a meséimmel. Mert ha csak egy gyerek lesz, aki megússza a stigmatizálást, amit még mindig magával hoz(hat) az epilepszia, akkor már megéri. Az érintett gyerekek száma pedig döbbenetes: 1% !!!!! Ez évente több ezer gyereket jelent.

Örömmel és büszkén adom hírül: Pár héten belül, 2021. október 13-án a Centrál Könyvek gondozásában új, epilepsziával élő gyerekeknek szóló mesekönyvem jelenik meg Valentin és Mázli címmel.

Hogy is kezdődött? Messziről kezdem, jó?

Szerencsés vagyok, mert hihetetlen időzítéssel, váratlan helyeken nagyszerű emberek közt találom magam meglehetősen rendszeresen. Hogy egyedül az ember semmire nem megy, rég tudom. A legkisebb eredményhez is jópár barát, ismerős, jószándékú ember közbenjárása, jósága és összefogása kell. Egy olyan nagyszerű értékhez, mint egy könyv pedig sokan teszik össze azt amijük van: a tudásukat, a kapcsolatrendszerüket, az idejüket, a tehetségüket, és legfőképpen az önzetlen munkájukat. Amikor két éve Sümi anyukája felhívott, hogy szeretne bemutatni egy általa sokra tartott doktornőnek, még nem sokat tudtam az epilepsziával élő gyerekek és családjaik kihívásairól. Dr. Altmann Anna azonban hamar felébresztette bennem a tudásvágyat és a tenni akarást. Anna nagyon szeretett volna – évtizedek óta tartó generációkon átívelő gyógyító munkája mellett – egy mesekönyvvel is segíteni gyereknek, szülőnek egyaránt. Így kezdődött. Egy nagyon jól sikerült első beszélgetéssel Anna rendelőjében a BudaI Gyerekkórház Epilepszia- Neurológia Szakambulancián. Hónapokig jártam be az osztályra figyelni, fülelni, hallgatózni, jelen lenni. Dr. Donauer Nándor, az osztály nagyszerű neuropszichológusa akkor is szánt rám és a mesénkre időt, amikor neki magának ebédelni is alig volt lehetősége, hisz ha épp nem gyógyított, tanulni vágyó orvos és pszichológus hallgatók hada leste minden lépését, jegyzetelte minden gondolatát. Természetessége, elszántsága rám is átragadt. (A nagyszerű humoráról meg majd egyszer mesélek.) Salat Luca, osztályon dolgozó pszichológus rendelőjéből is azzal az érzéssel jöttem ki, hogy igen, csak így érdemes, sehogy máshogy. Aki emberekkel akar foglalkozni, itt csak példaképekre lel.

Ebből az áramlatból lehetetlen volt kimaradni. A történet tavaszra elkészült, de a világ épp ránk záródott. A COVID kisajátította a mindennapok fókuszát, és a mese csak hevert virtuális fiókomban. Ki tudja meddig hevert volna, ha Lakatos Júlia nem szerkeszt önkéntesen csodaszép honlapot a mesének, és Berecz Zsombor nem ragad ceruzát, hogy szabadidejében illusztrációkat készítsen az akkor még Valentin és Péntek című meséhez?

De Juli azonnal lépett és Zsombor szívből rajzolt. A gyerekek pedig olvashatták a mesét egy szépséges honlapnak köszönhetően.Eltelt egy újabb év, amikor is a könyves világban ismert és elismert Balázs Eszter a tettek mezejére lépett, és megvalósított egy álmot. Az ő érdeme, hogy könyv lett a történetünkből. Köszönöm Eszter! Nagyon köszönöm a Centrál Csoport bizalmát és profizmusát!

És ha már bizalom, köszönöm az érintett családoknak, akik beengedtek a magánszférájukba!Az ügyünket egyéb módon támogató szervezeteknek, cégeknek pedig nem tudok elég hálás lenni. Simon Orsolya és Mélypataki Ágnes igényes első olvasóim voltak. Köszönöm minden ötletüket, visszajelzésüket, és nem utolsó sorban szüntelen bíztatásukat. És végül Endrődi Katalin neve álljon itt a sor megkoronázásaként, aki illusztrációival egyik ámulatból a másikba ejtett mindenkit, aki csak látta a könyv képi világának születését.

És hogy kinek szól a könyv? Gyerekeknek, akik epilepsziával élnek, családjaiknak, osztálytársaiknak, tanáraiknak, és egy kicsit mindenkinek. Ki tudja, mikor jön jól az a tudás és érzékenység, amivel Valentin és Mázli története láthatatlanul felvértezi az Olvasót?

Barátsággal: Györgyi

Ui: Aki ismer tudja, nekem is volt egy Mázlim, hű társam, kis barátom életem legzűrösebb tíz évében. Pont olyan ösztönösen mentette időről-időre lelkem hangulatát, mint ez a kis fehér uszkár itt Valentinét. Azt hiszem, minden kutya kicsit terápiás kutya is, ugye?

Az elkészült mesekönyvet kedvezményesen vásárolhatta meg Alapítványunk, hogy azt minél több epilepszia centrumnak eljuttathassuk és minél több gyermek, szülő kezébe vehesse.

Támogatóink: